Szálláshelyek - Hajdúszoboszló

Szállás Hajdúszoboszló környékén

Nevezetességek Hajdúszoboszló környékén

Hortobágyi Kilenclyukú Híd

24.3 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától.

Hortobágy község Hajdú-Bihar megyében található, az Alföldön, Debrecen városától nyugati irányban 36 kilométerre. A község Magyarország egyik legkisebb népsűrűségű települése, azonban idegenforgalmi nevezetességei számos látogatót vonzanak. A Hortobágyi Nemzeti Park jelképe a hortobágyi kilenclyukú híd, amely Povolny Ferenc tervei alapján klasszicista stílusban épült a XIX. század derekán egy régi fahíd helyén. A híd akkoriban a maga 167.3 méter hosszával és bő 92 méter szélességével a történelmi Magyarország leghosszabb közúti kőhídja volt. Egyedi, kitáruló karokra emlékeztető végei a pusztai állathajtás megkönnyítését célozták � a kiszélesedő felhajtókra a pásztoroknak egyszerűbb volt felterelni a gulyát és a ménest. A híd stabil szerkezetében az évszázadok múlása nem okozott károkat, azonban a felületi romlások helyreállítása érdekében az 1980-as évek elején felújításra került sor. Augusztus 20-a környékén minden évben sor kerül a híd, a folyó és a Nagycsárda környékén megtartott ún. hídvásárra, ahol minden hagyományos kézműves mesterség képviselteti magát.

Szálláshelyek a látnivaló közelében

Város: Hajdúszoboszló
Prima Villa 3

Prima Villa 3 A hajdúszoboszlói strandtól 150 méterre fekvő Prima Villa 3 négy darab kétágyas, fürdőszobás szobával, egész évben várja a pihenésre és kikapcsolódásra vágyó vendégeit.
0.8 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 24.1 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).



További részletek a szállodáról: Prima Villa 3
Város: Hajdúszoboszló
Laci Betyár Fogadó

Laci Betyár Fogadó
0.9 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 24.1 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).


Kétágyas szobák éjszakánként 15399 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Laci Betyár Fogadó
Város: Hajdúszoboszló
Hungarospa Thermal Hotel

Hungarospa Thermal Hotel A hajdúszoboszlói fürdőkomplexum területén található a háromcsillagos Hungarospa Thermal Hotel, amely nyugodt, csendes környezetben biztosít magas színvonalú gyógy- és rekreációs szolgáltatásokat.
0.9 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 24.1 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).


Kétágyas szobák éjszakánként 30500 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hungarospa Thermal Hotel
Város: Hajdúszoboszló
Major Panzió & Étterem

Major Panzió & Étterem Az Európa-hírű fürdőváros, Hajdúszoboszló békés fürdőnegyedében található Major Panzió & Étterem családi panziója és apartmanjai a gyógyfürdő téli bejáratától mindössze nyolc, a nyári bejárattól pedig csupán két perc kényelmes sétára várják a vendégeket. Szobáik a kényelmes, csendes pihenés minden feltételét biztosítják, és remek kiindulópontot adnak a város és a környék felfedezéséhez.
0.7 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 24.4 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).


Kétágyas szobák éjszakánként 8988 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Major Panzió & Étterem

Prima Villa 2 - Gambrinusz Prima Apartment A különböző épülettömbökből álló, díszkapukkal körbelhatárolt Prima Villa 2 - Gambrinusz Prima Apartman ideális választás a fürdőzni vágyók számára, hiszen csupán 50 méterre fekszik a hajdúszoboszlói termálfürdőtől és az Aqua-Palace Élményfürdőtől.
0.9 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 24.7 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).



További részletek a szállodáról: Prima Villa 2 - Gambrinusz Prima Apartment
Város: Hajdúszoboszló
Plage Hotel

Plage Hotel
0.9 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 24.7 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).


Kétágyas szobák éjszakánként 14949 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Plage Hotel
Város: Hajdúszoboszló
Silver Major

Silver Major A Silver Major Hajdúszoboszló mellett, a 4-es számú főút 194-es kilométerénél található. 30 kényelmes szobával, 240 fős befogadóképességű csárdával, falumúzeummal, szabadtéri termál és úszómedencével áll a vendégek rendelkezésére. Ideális helyszín céges rendezvények, csapatépítő programok, családi összejövetelek lebonyolítására, de a csendre és nyugalomra vágyók is zavartalanul pihenhetnek itt.
0.6 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 24.8 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).



További részletek a szállodáról: Silver Major
Város: Hajdúszoboszló
Hotel Negy Evszak

Hotel Negy Evszak Hajdúszoboszlón, a gyógyfürdőtől 250 méterre várja vendégeit a háromcsillagos superior Hotel Négy Évszak. Kényelmes és modern szobái pároknak és családoknak egyaránt ideális. A szobák televízióval, telefonnal, minibárral, szobaszéffel és légkondicionálóval felszereltek. Erkélyes szobák felár ellenében elérhetőek, pótágyazási lehetőség minden szobában lehetséges. A hotel fitness terme térítésmentesen igénybe vehető, emellett plusz költség ellenében aromaterápiás, thai és- talpmasszázs, szauna, pezsgőfürdő, szolárium és kerékpárkölcsönzés áll a vendégek rendelkezésére.
1.1 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 25 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).


Kétágyas szobák éjszakánként 15800 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Negy Evszak
Város: Hajdúszoboszló
Park Hotel Ambrózia

Park Hotel Ambrózia A Park Hotel Ambrózia Hajdúszoboszló legcsaládiasabb szállodája, konyhával felszerelt apartmanokat kínál, háromcsillagos színvonalú szolgáltatásokkal, valamint saját wellness-részleggel, mindezt a városi fürdő és az Aqua Palace közvetlen szomszédságában.
1.4 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 25 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).



További részletek a szállodáról: Park Hotel Ambrózia
Város: Hajdúszoboszló
Hotel Bungalló

Hotel Bungalló Hajdúszoboszlón, a városi gyógy- és strandfürdőtől néhány perces sétára található a Hotel Bungalló, amely családias hangulatával, fiatalos környezetben várja vendégeit. A szálloda megfelelő lehet párok, nagyobb társaságok, iskolai csoportok, táborozók részére.
1.6 km távolságra Hajdúszoboszló belvárosától, 25 km távolságra a látnivalótól (Hortobágyi Kilenclyukú Híd).


Kétágyas szobák éjszakánként 10001 Forinttól!


További részletek a szállodáról: Hotel Bungalló

Szálloda keresése Hajdúszoboszló városában

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma: